Spilerz

2014. április 01. cadix

Két feladat is kötődik a Spilerzhez, viszont eddig még nem írtam arról, hogy mi is a Spilerz.

spilerz4.jpg

A Spilerz egy kétszemélyes elektronikus zenei DJ formáció, mely 2013 tavaszán alakult. A két tag pedig Juhancsik István barátom és jómagam. Mindkettőnk rendelkezik múlttal az e-zene, illetve szórakoztatóipar területén, így tavaly márciusban úgy döntöttünk próbáljuk meg együtt, játszunk 4/4-es zenét, de másképp, mint mások. Bizonyítsuk be, hogy a sztereotípiák, amelyek a dj-kel és az elektronikus zenével kapcsolatosak, azok hamisak. Igyekszünk egy szerethető, vicces páros lenni és sokak számára befogadható (de mégsem mainstream) zenét játszani. A szerencse és sok támogató barát, ismerős mellénk állt és egy szuper erős évet tudhatunk magunk mögött.

2013. április 1-én volt az első rádió adásunk a Prime FM-en és azóta is minden hétfőn 19:00 órától a kedvenc zenéinket hozzuk össze egy mixbe. Megfordultunk a Feldwar Festen, a Balaton Soundon, a B my Lake-n, majd ott lehettünk Fridge Fesztiválon és még pár kisebb-nagyobb buliban.

Az idei évünk is meseszerűen alakul, jártunk a Cinema Hallban, megvolt az első külföldi fellépés a szlovákiai Tornalján, idén is ott leszünk a B my Laken és áprilistől a város szívében, az Akváriumban, a VOLT Music Barban is találkozhattok velünk.

Lássuk a feladatokat

3. Sokasodj!
Háromszorozd meg a Spilerz like-jainak számát!

Egyszerű és egyértelmű feladat, a Spilerz Facebookos rajongói oldalát lájkolók számát kell megháromszorozni. Amikor a feladatot kaptam 873-an lájkolták az oldalt, tehát a feladat akkor tekinthető teljesítettnek, ha a ájkolók szám 2619 lesz.

11. AAA
Juss be három 2014-es fesztiválra Artist jeggyel!

2013-ban sikerült négy fesztiválon is megfordulnunk fellépőként, bakancslistám szerint idén legalább három fesztiválra kell hasonlóképpen eljutni. Ez talán a legnehezebb feladat az összes közül, hiszen rajtam kívülálló tényezőktől is függ, mindenesetre mi megteszünk mindent, hogy idén is szimpatikusak legyünk a szervezőknek!
Ahogy már írtam, a B my Laken ott leszünk, ha minden jól megy, szóval sínen vagyunk.

megosztás

A bejegyzés trackback címe:

https://30fele.blog.hu/api/trackback/id/tr205879888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kommentek