Múlt hétvégén rendezték meg a 29. Vivicittá Városvédő Futást, ami az idei évre tervezett versenyeim közül az első volt. A cél az, hogy felkészüljek a május végi Kékestető hódításomra és az októberi maratonomra. A 21 km-es félmaratoni távra még januárban neveztem, majd márciusban úgy alakult, hogy a 10 km-es távon is indulok, köszönhetően a Fenntarthatósági Média Klubnak, akikkel Hozleiter Fanniért futottunk.
Adott volt a kihívás egy délelőtt alatt összesen 31 km-t futni, ilyet még korábban sosem csináltam és be kell vallanom, hogy nagyon-nagyon ellazsáltam a felkészülést, a verseny előtti hónapban összesen nem futottam annyit, mint amennyi múlt szombaton várt rám. A versenyt megelőző napon igyekeztem fejben felkészülni -ha már a fizikális felkészülés elmaradt- átnéztem az útvonalat, memorizáltam a frissítőpontokat és megjegyeztem pár olyan pontot, ami túljutva már közelebbinek fogom érezni a célt.
A félmaratoni táv rajtja 9:30-kor volt, 2:10:00-2:15:00 közötti célidőt lőttem be magamnak, ez vállalhatónak tűnt és abban bíztam, hogy marad még energiám a 12:30-kor rajtoló 10 km-es távra is. Az első 8-9 km nagyon könnyen ment, gyorsabban futottam, mint terveztem, de kifejezetten jól esett és nem akartam lassítani, kicsivel a 2:00:00-s iramfutók előtt haladtam, akiknek vezetője Garas Attila volt, az Angyalcipők futócsapat vezetője, akikkel együtt futok, amikor tehetem. A 16-17. km-ig tartottam a kétórás félmaratonhoz szükséges tempót, majd elkezdtem lassítani, mert éreztem, hogy kezd kissé megerőltető lenni a dolog, ami nem lett volna probléma, ha nem lett volna még egy 10 km-es verseny előttem. Úgy döntöttem, hogy nem hajtom szét magam, elengedem a kétórás félmaratont, végül 2:01:55 idővel értem célban.
A futás alatt hihetetlen motiváló volt a sok szurkoló a pálya mellett, illetve még ennél is motiválóbb a virtuálisan szurkolók tábora! Még előző este kitaláltam, hogy a Nike+ alkalmazás Get Cheers funkcióját használva virtuális szurkolókat szerzek magamnak. A lényege annyi, hogy a futás kezdetekor a privát Facebook oldalamra posztolt egyet az alkalmazás és amikor ezt a posztot lájkolta valaki, akkor az alkalmazás lejátszott egy tapsvihar hangeffektet a fülembe. Több mint 100 alkalommal hallottam, ami igencsak jól jött! Az Index2 szerkesztőitől is kaptam egy jó adag biztatást, hiszen kiszerkesztették a címlapra a lájkolásra buzdító posztomat, ennek köszönhetően közel 40 olyan ember is küldött egy kis biztatást, akiket személyesen nem is ismerek.
A nagy virtuális szurkolás eredménye az lett, hogy a telefonom teljesen lemerült a félmaraton célegyenesében, ez azért volt problémás, mert a 10 km-es távot már úgy kellett teljesítenem, hogy nem volt semmilyen visszajelzésem a tempómról. A 60 perces iramfutók előtt rajtoltam kicsivel, számítottam rá, hogy le fognak előzni, úgy terveztem, hogy 70 perc körül teljesítek. Valamikor a 3-4. km között elszaladt mellettem egy lány, lufival a kezében, a lufin 60 felirattal... Teljesen abban a hitben voltam, hogy ezek bizony az iramfutók voltak, ez pedig azt jelenti, hogy a tervezetthez képest rendkívül lassú vagyok. Ekkor már erősen éreztem, hogy egy félmaraton a lábaimban van és bele-belesétáltam, fejben kezdtem kissé szétesni és reális veszélynek tartottam, hogy a záróbusz utolér és vége a versenynek, nem fogok célba érni, de mentem tovább.
A 6. km környékén jött a meglepetés: elfutottak mellettem a 60 perces iramfutók. Az igaziak. Többen. Egyértelmű jelzéssel, hogy ők a valódi 60 perces iramfutók. Ez valamelyest megnyugtatott, hogy még sincs akkora probléma, de azért küzdenem kellett, hogy csak fokozatosan maradjak le tőlük. Közben pacsiztam kedves nyugdíjasokkal, aranyos kisgyerekekkel és akivel csak tudtam :) Végül 1:05:35-ös idővel célba értem!
A verseny után kellemesen fáradtan következett egy másik feladatom végrehajtása, de ezt majd egy következő posztban...
